S.Management
A 80/10/10  KÜLDETÉSE AZ EMBERISÉG VISSZAVEZETÉSE A BOLDOGSÁGOS PARADICSOMI ÚTRA.
 
Hippocrates (i.e. 460 - i.e. 375) az orvostudomány megalapítója és máig egyik legnagyobb alakja. Közismert mondása: "Gyógyszered legyen az ételed s ételed legyen a gyógyszered".
 
 
A legtöbb ember, mivel eltorzult táplálkozást folytat, érzékeit eltompította a helytelen étkeivel. Eltompított, „természetellenes étvágy” szerint táplálkozik, s nem a biológiájának megfelelő nyerseken edződött valódi éhségre, ezt az érzést nem is ismerheti, mivel rossz táplálkozásával máshoz szoktatta szervezetét csecsszopós korától. Szervezetét hozzászoktatta a helytelen főttekhez, mennyiségi magevéshez, és állati termékekhez, melyek folyamatosan mérgezik, stresszben és függőségben tartják sejtjeit, melyek soha sem kapnak valódi kielégülést a tápláléktól, sokkal inkább folyamatos mérgezettséget.  Az embernek nem a természetellenes ételein kifejlődött torz étvágyát, hanem a nyerseken felfedezett és megismert valódi éhségét kell csillapítani egyedül. Az egészséges, tiszta test valódi éhségének csillapítására mennyiségben gyümölcsöt kell enni. Semmi más nem csillapítja olyan hatékonyan a valódi, nyerseken kifejlesztett éhséget, mint a gyümölcs. A zöldeket kiegészítésnek kell enni azok  fontos, a gyümölcsöket kiegészítő anyagaik miatt. Olajos magokat pedig szintén kiegészítésnek, időnként, de korántsem mennyiségben, mert az olajos mag sem veszi el az éhséget csakúgy, mint a zöldek. Az  egészséges, valódi éhséget egyedül a mennyiségi gyümölcsevés, a gyümölcsök cukra, vize, oldható rostja, bélanyaga szünteti meg. Akkor nem vagy éhes, ha nem vagy éhes a gyümölcsre, minden más, amit érzel az csak vágyakozás egy másik ételre, amire valójában semmi szükséged. Meg kell tanulnod a nyers táplálékokon az egészséges, valódi éhséget átérezni.
 

 „Dr. Graham bölcs ember, és igazi úttörő gondolkodó. Olvassa el, élvezze és hasznosítsa mindazt, amit ez a bölcs elme ad nekünk, és remélem, Önnek is épp annyira hasznára válik mindez, mint nekem.”

– Mark Victor Hansen, az Erőleves a léleknek című
könyvsorozat társszerzője
 

 A Testet táplálkozási szempontból eltérő mértékben ugyan, de súlyosan mérgezik, elszennyezik és elsavasítják:

-minden, ami HŐKEZELT  és nem 

NYERS, ÉLŐ  étel http://gitta-egeszseg.gportal.hu

-minden, ami nem nyers gyümölcs és zöldség

 -minden, ami növényi mag mennyiségben fogyasztva,hőkezelve vagy nyersen

-minden, ami állati termék és annak származéka hőkezelve vagy nyersen

 

80/10/10 étrend lényege:

 
Melyik a legjobb nyers étrend?
 
Dr Graham által ajánlott étrend definiálása:
                        alacsony olajtartalmú nyers vegan étrend
 
A 80/10/10 vagy 811 elnevezésben a számok  százalékos arányt jelentenek, vagyis 80% szénhidrát(egyszerű szénhidrát), 10% fehérje és 10% zsír. Ilyenmódon egy 2000 kalóriás napi energiabevitel esetén, 1600 kalória származik egyszerű szénhidrátból, 200 fehérjéből, és 200 olajokból. Ételcsoportra lebontva ez azt jelenti, hogy a  kalóriabevitel 90-95%- a  édesgyümölcsökből, 2-6% -a zsenge zöld levelekből, zöldségekből, és nem édes gyümölcsökből(paradicsom, paprika, uborka…), és 0-8% csonthéjas -és olajos magokból származik. A gyakorlatban ez az étrend naponta 2-3 nagy gyümölcs étkezést jelent kiegészítve egy nagy zöld saláta étkezéssel délutan. Időnként, nem napi szinten, a délutáni zöldek mellé max. 3 dkg(kis marék) csonthéjas-v. olajos mag alkalmazható.
 
 
 Hozzáteszem megjegyzésként, hogy az ember ideális tápláléka az ÉDESGYÜMÖLCS a ZSENGE ZÖLDEK kiegészítésével. Olyannyira, hogy megkockáztatom, hogy valójában  olajos magok nélkül is képes az ember a legnagyobb egészségben élni, mivel a változatos édesgyümölcs és zsenge salátával is bekerülnek zsírok .Azon kívül a testnek megvan az a képessége, hogy a felesleges többletcukorból zsírokat képezzen, mint ahogyan ezt teszi is minden esetben, ha többletcukor kerül be, és ezekből akár komoly raktárakat deponiál  a test különböző részeibe. Dr. Graham is tesz utalást a könyvben, hogy esetleg a 90/5/5 tápanyagarány az eszményi, mely valójában a tiszta olajosmag nélküli diéta, közelebb van bizonyos emberszabású rokonunk tápanyagarányához, és a 811 már egy biztonsági többletet hordoz magában.
Persze ezt csak a profik gyakorolják, kezdők maradjanak a legalább unciányi olajosmag időnkénti bevitelének útján.
 
 
 
Tested minden egyes sejtje, szövete, szerve érted él és szolgál Téged úgy, ahogy néki adatik
Tested minden egyes sejtje, szövete, szerve IMÁDNI fog Téged, ha a 80/10/10 et adod néki táplálékul. 
 
 
 
Hogy miért a 80/10/10 a legjobb, legegészségesebb táplálkozás az embernek?
 
 
Mert 100 %-ban lemintázza azon táplálkozást, melyet elődeink évmilliókon át követtek olyan tökéletes vibrant egészségben egzisztálva, melynek a mai átlagember még csak a közelébe sem kerül, pedig kerülhetne. Nem kell mást tenni, csak követni paradicsomi emberelődeink példáját. Az ember évezredekkel ezelőtt letért a paradicsomi útról. Amikor arról beszélünk, hogy az emberőseink is használták a tüzet, és az ételek feldolgozásának hagyományai voltak, vagy gabonát termesztettek, kenyeret sütöttek, bort ittak, vagy Jézus tanairól szólunk, akkor sajnos nem mentünk vissza eléggé, mert itt már rég nem voltunk a paradicsomi úton. Testünk egyensúlybomlása és elszennyeződése annál nagyobb mérvű, minél távolabb kerül az ideális, paradicsomi
táplálkozásától az ember. Minden apróbb eltérés ettől, felborítja azt a  belső egyensúlyt és tökéletes sejtműködést, melyre az ember genetikailag teremtődött. 
 
Mint mindenben a táplálkozásban is fokozatok vannak. Van rossz „üzemanyag”, jó, mégjobb, annál is jobb, és igen is van a LEGJOBB.
 
 
 
Az emberi faj genetikai adottságai determináltak, egy bizonyos diétára teremtődtek, mely számára a legjobb. Ezen diéta behatárolt mind egyes alkotóit(ételfajták), mind azok százalékos összetételét, feldolgozottságát(feldolgozatlan, nyers) tekintve, mivel évmilliók alatt csiszolódott, idomult hozzá az emberi faj. Az ember kb 2,5 mil. éve tért le a paradicsomi útról, s ez az időintervallum nem elég szervezete alkalmazkodásához. Emésztőenzimjei, testkémiájának működése, testfelépítése mind elárulják ,mely táplálékok befogadására legalkalmasabb a teste.
Az egyes diéták s irányzatok mindenkinél egyformán hatnak nagy általánosságban, teljesen mindegy milyen a vércsoport, testalkat, nem, kor, emberfajta. A rossz, genetikailag nem hozzánk való diétáktól kiindulva, a legjobb diétáig eljutva, mind betegítenek, bár egyre kisebb mértékben, míg a LEGJOBB pedig a tökéletes testkémiát adja, melyre az emberi faj TEREMTVE lett.
 
 
 
 Táplálkozási szempontból az ember 2 fő szarvashibát vét,
mellyel lényegében megpecsételi sorsát a korai
degenerációja útján:
 
a. Hőkezelt ételeket is eszik
b. Nem azt, ill. nem csak és kizárólag azt eszi amire
eredendően genetikailag teremtődött.

Tévhit, hogy az embernek a hőkezelt étel egészséges és táplálni
tudja.
Hogy csecsszopos kortól esszük a hőkezelt ételeket és
képesek vagyunk növekedni, fejlődni az azért van, mert
mellette azért sok nyerset is eszünk, azonkívül a test
tolerációs, életbenmaradási mechanizmusai még jól
működnek. Büntetlenül nem ússzuk meg a hülyeségünket,
a testkémia felborul, a toxicitás akkumulációja elindul,  s
ezzel már el is ültetjük a korai degenerációs betegségek
csíráit, melyek időzített bombaként ott ketyegnek bennünk,
és előbb-utóbb a legkülönbözőbb betegségek képében
jelentkeznek. Vajon miért lenne egyedül az ember kiváltsága a
földön a sok százezer életforma közül, hogy hőkezelt ételt
egyen? Étkezz nyersen, hogy tested vibarnt egészségben
szolgáljon egész hátralevő, jó hosszú életedben s  ezáltal
elkerüld a korai degenerációs betegségeket.
 
Tévhit, hogy egészséges a MENNYISÉGI magbevitel(gabona,
hüvelyes, olajos mag, stb) mert túlzó anyagbevitelt ad,
mely túlterheli s megbetegíti a testet. Az ember nem
mennyiségi magevő!
Az embernek annyi magra van szüksége, s ez mennyiségi
gyümölcsevésnél meglepően sok is lehet, mint amennyit a
gyümölcsökkel elfogyaszt a rágásukkor ill. turmixolásukkor. Ezt kell kiegészíteni időnként némi olajos mag plusszal.
 
Tévhit, hogy az egészséges kémiai testműködés fenntartható nem
kizárólagos gyümölcs, zöldek, és ajánlott kis mértékű
olajos mag fogyasztásával.
Eltérés az ideálistól egyensúlybomlást, betegséget okoz.
A MENNYISÉGI nyers gyümölcs  és zöld evés tökéletesen
kielégít minden anyagbeviteli igényt, a legideálisabb
sűrüségben, arányban, biológiai értékben amire az
embernek szüksége van, és a közhiedelemmel ellentétben
sokkal jobb felszívódást ad.
 
Tévhit, hogy állati termékeket kell az embernek ennie. Bármely
állati termék, hús, hal, tojás, tejtermékek,stb. még a
legkisebb jótékony hatással sincs az emberi egészségre,
sokkal inkább súlyosan megbetegítenek. Indokok a
könyvben.
 
 
 
 Tévhit, hogy a helyes nyers alacsony olajtartalmú vegán táplálkozás hiányos tápanyagbevitelt , gyenge, sorvadó szervezetet ad. Kétségtelen , hogy számos helytelen vegetárius és vegán irányzat létezik, melyek nem táplálják kellően, vagy éppen túltáplálják, és rossz anyagokkal telítik a testet, csakúgy mint a mindenevés, bár ez utóbbi a legrosszabb. Az erős húsipar, tejipar ezidáig sikeresen megetette velünk kacifántos feldolgozott termékeit, s bár egyre több a létjogosultságukat megkérdőjelező bizonyíték, attól ezek még évtizedekig prosperáló ágazatok lesznek a világban. Sokkal inkább a főtteken tengődő szervezetet súlytják a hiánytünetek, betegségek mivel rendszeresen teletömik magukat olyannal, mely nem táplálja, mérgezi a sejtjeiket, melyek állandóan sovárognak a tápanyagokra. Hogy kellő komfortfokot érez egy „egészséges” mindenevő, az teste nagyfokú életbenmaradási képességét jelzi, de korántsem biztosít ideális testkémiát s vibrant vitalitást. Jelzik ezt a gyakori betegségek, allergiák, stb., és azonnali tünetként az emésztési diszkomfortok, a gázosodás, puffadás, erjedés, rothadás, székletürítési zavarok, mint egyértelmü jelei annak, hogy rosszat eszünk, mivel ezeknek nem kéne az emésztés velejárójának lennie. Vibran test ilyeneket nem ismer, a testkémia tökéletes rendben zajlik, s még a legkisebb nátha sem érinti, nemhogy valami komolyabb betegség. Amerikában profi sportolók, köztük TESTÉPÍTŐK követik a 80/10/10- et, mely bizonyítja nem csak  átlagemberi, de kiemelkedő sportteljesítményekre való alkalmasságát is. 
 
AZ EMBEREKNEK A HŐKEZELT ÉTELEKTŐL RETTEGNI KÉNE ÉS ELBORZADNIA, NEM PEDIG MINT INYENC FINOMSÁGRA GONDOLNI. AZ EMBERISÉG JELENLEG ÖNHIBÁJÁN KÍVÜL ÓRIÁSI TUDATLANSÁG ÉS FÉLREVEZETETTSÉG ÁLLAPOTÁBAN ÉLI ÉLETÉT, ÉS KORAI DEGENERATÍV BETEGSÉGEIT HELYTELEN TÁPLÁLKOZÁSÁNAK KÖSZÖNHETI DÖNTŐ, HANGSÚLYOZOM, DÖNTŐ MÉRTÉKBEN.
A 811 FELMÉRHETETLEN MÉRFÖLDKŐ EZÉRT AZ EMBERI EGÉSZSÉG ALAPJAIBAN VALÓ MEGREFORMÁLÁSÁBAN , LÉNYEGI MEGJAVÍTÁSÁBAN. HA AZT VESSZÜK ALAPUL, HOGY AZ EMBERI EGÉSZSÉG S PRODUKTIVITÁS A LEGNAGYOBB KINCS, ÉS ÉRTÉKNÖVELŐ , AKKOR ANNAK LÉNYEGI MEGJAVÍTÁSA OKI OLDALRÓL, ÓRIÁSI HATALOM. SAJNOS EZT CSAK KEVESEN ISMERTÜK MÉG FEL.

2 DOLGOT NEM VESZNEK KOMOLYAN A TÁPLÁLKOZÁSSAL KAPCSOLATBAN AZ EMBEREK, ÖNHIBÁJUKON KÍVÜL, S FÉLREVEZETETT TUDATLANSÁGUK OKÁN:
-A HŐKEZELT ÉTEL SEMMILYEN ÉLŐ SZERVEZETNEK NEM JÓ, ALATTOMOSAN, FÁJDALOMMENTESEN, NAPI SZINTEN MEGMÉRGEZI, ÉS EZÁLTAL SÚLYOSAN MEGBETEGÍTI!!!
-MINDEN ÉLŐLÉNYNEK A FÖLDÖN NYERSEN KELL ENNIE A SAJÁT, GENETIKAILAG RÁ SZABOTT TERMÉSZETI TÁPLÁLÉKÁT.
HA AZ ÉLŐLÉNY NEM CSAK ÉS KIZÁRÓLAG A BIOLÓGIÁNAK MEGFELELŐ SAJÁT, RÁSZABOTT TERMÉSZETI TÁPLÁLÉKÁT ESZI, AZ MEGBETEGÍTI ŐT AZ ELTÉRÉS FOKÁHOZ MÉRTEN.
VALAMENNYI ÉLŐLÉNYNEK A FÖLDÖN CSAK EZEN TÁPLÁLÉK AD VIBRANT, TÖKÉLETES EGÉSZSÉGET. A MAGÁT EGÉSZSÉGESNEK TUDÓ,NEM 811 -EN ÉLŐ EGYÉN CSAK A BETEGSÉGEK TÜNETEIT NEM MUTATJA MÉG, DE A CSÍRÁIT NAP NAP UTÁN ELÜLTETI TESTÉBEN. A VIBRANT EGÉSZSÉGET PEDIG CSAK ÉS KIZÁRÓLAG A TISZTA, HYGIENIKUS TESTEK ÉLIK ÁT.

MÉGEGYSZER, HOGY MEGJEGYEZZÜK:
-HŐKEZELT ÉTEL NEM ÉTEL, HANEM MÉREG VALAMENNYI TESTNEK.
-VALAMENNYI LÉNYNEK A VIBRANT EGÉSZSÉGI SZINTET KELL MUTATNIA. VIBRANT EGÉSZSÉG CSAK A SAJÁT BIOLÓGIÁNAK MEGFELELŐ, EGYEDI TÁPLÁLKOZÁS AD , SEMMI MÁS.
 
 
A lényeg összefoglalva szenzációsan más forrásból:
 
 
 
 
 
 
 
 

vissza a címoldalra





E-mail:
Jelszó:
 Regisztráció
Elfelejtett jelszó
 
 


vibrantegeszseg.lapunk.hu címoldaláraLap tetejéreOldaltérképHirdess oldalainkon!
ingyen honlap
Powered by lapunk.hu - Legyen neked is egy ilyen oldalad ingyen!